Az Ön kosara jelenleg üres.
X

Keresési eredmények

 

Mi a Ginkgo biloba? A szellemi frissesség őrzője

Ginkgo biloba története


Ezt az ismert nevét egy sajtóhibának köszönheti, mert a japán „ginkyo” (yinxing, ezüstbarack) szót írták el ginkgo-nak. A neve utal a termésének hamvas sárga szilvás kinézetére, mely japánul és a kínaiul is ezüstbarackot jelent.
Élő kövületnek is tekintik ezt a növényt, fossziliákban már 150 millió éves pédányokat is találtak. 270 millió évvel ezelőtt jelen volt a Földön, bár akkor több képviselője létezett, a Jura és Kréta korban 11 fajjal rendelkezett, a mai eggyel szemben. Délkelet-Kínában még található vadon élő populáció, de fennmaradását, elterjedését, mint kerti dísznövény élte meg. (Valamint köszönhető a buddhista szerzetesek gondoskodásának, akik szent faként tisztelték a ginkgo-kat.) 

Mint kedvelt dísznövénységét leginkább annak köszönheti, hogy igen ellenálló rovarokkal és légszennyezéssel szemben.

Fotó: morguefile

Ginkgo biloba jellemzői 

Ginkgophyta törzsbe tartozik, ősi típusú növény, ahogy már írtuk, kihalt növények egyetlen fennmaradt faja. Fiatal korában lassan nő, majd később akár 30-40 m magasra is lehet. Találtak közel 1000 évet is megélt példányokat.
Talajban nem válogatós, lombhullató, kétlaki fa, legyező alakú középen behasított levelekkel (kétkaréjú levéllemezben villásan ágazódnak el a szállítónyalábok). Ehető magja van, bár a húsos külső rétege miatt, melynek szaga egyáltalán nem kellemes, émelygést, hányingert okozhat. Ezért pirítva, vagy a húsos réteg eltávolítása után főzve fogyasztják.
A kínai orvoslásban inkább a magját, a nyugati kultúrákban inkább a levelét használják fel alapanyagként.

Milyen hatásai vannak Ginkgo biloba-nak?

Levelei flavonoidokat, mint kvercetint és kempferolt, valamint terpenoidokat tartalmaznak, melyek közül a legjelentősebbek a diterpen (ginkgolid) és a sesquiterpen (bilobalid). A két utóbbi összetevő csak  a Ginkgo biloba-ban fordul elő.
Melyek, mint értágítók, szöveti vérellátást javítók, anyagcsere fokozók segítenek a szervezetben. Anitoxidáns hatása miatt csökkenti a káros szabad gyökök képződését.
Javítja az agyműködést, az idegsejtek közötti jelátvitelt segíti, hozzájárul a koncentrációs képességek növeléséhez, a szellemi teljesítőképesség növeléséhez, így összességében jó hatással van az öregedéssel járó memórizavarokra.
Sok esetben szédülés, fülzúgás, hallásgyengülés ellen is ajánlják.
Immunrendszert erősítő, gyulladáscsökkentő hatással is bír.
Simaizom lazító hatása miatt is, hörghurutra, köhögési inger csökkentésére is javasolják. (ezek kellően nem bizonyítottak, így a magból előállított készítmények nem terjedtek el)


Termésének magja magas keményítőtartalmú, de a húsos rétege többek között ginkgolsavat, vajsavat is tartalmaz, melyek bomlásakor keletkezik az émelyítően kellemetlen szag, ennek eltávolítása után fogyasztható a mag.

Mire jó a Ginkgo még?

Tanulmányok bizonyítják, hogy az öregkori elbutulásnál, koncentráció-zavarral, memória-zavarral, valamint érzelmi zavarral küzdőknél javulás lépett fel egy közel 6 hetes ginkgo-kúrával.
További tanulmányok vannak jó eredménnyel a fájdalommentes járás javulására nézve is.
Kutatásokkal igazolni lehet, hogy a Ginkgo biloba igen hatásos fülzúgások ellen, enyhítik azok tüneteit.
Olyan gyógykészítmény is készült már, mely a ginkgo levelének hatóanyagainak keverékét tartalmazza. Ezt érelzáródásra, egyensúlyzavarok kezelésére, szellemi funkciók zavarainak kezelésére javasolják, mint alternatív út. Ebben a kivonatban is a ginkgo antioxidáns hatása érvényesül, így állati kísérletekben kimutatták, hogy Parkinson-kór következményében kialakult mozgásszervi zavarokat csökkenti. (az idegsejtek elpusztulása előzhető meg, mely kihatással van a mozgászavarra)
A kivonat erős antioxidáns hatása miatt hatással van a vércukorszintre (csökkentve azt), valamint az agyi működést serkentik, javítják. Étrend-kiegészőtőként nálunk is megvásárolható. 
Kúraszerű használatánál figyelni kell más gyógykészítmények együttes hatásaival, ezért alkalmazása esetén orvosi konzultáció javasolt!
 A ginkgo jótékony hatása fokhagymával, ginzenggel együtt fokozható.

 
Fizetési megoldás
Top